Utazókönyv

2019.05.16

Danielle D. Taylor - Az első lépések

Ez a könyv egy könyvblogger által került hozzám. Vagyis egy könyvblogger által lehettem részese az utazókönyvnek.

Mielőtt neki álltam volna olvasni nem sok reményt fűztem hozzá, hogy tetszeni fog. Ugyanis a fülszöveg, a borító és a cím nem igazán adta át nekem a könyv tartalmára utalást. Persze belemélyedve az olvasásba a cím annyira nem is áll távol a történésektől, csak elsőre nem tudtam hova tenni. Nem volt, meg az a tulajdonsága, ami felkeltette volna az érdeklődésem.

A fantasy kategóriát filmekben nagyon szeretem, viszont olvasni nem nagyon szoktam. De ez a könyv sokkal jobb, mint amire először számítottam. Van is az a mondás: "ne ítélj a borító alapján". Milyen igaz :) 

A történet a fantasy világban egy egész alap dolgot dolgoz fel. Van egy kiválasztott, akinek be kell teljesítenie a sorsát. Persze a kiválasztott a képességeiről sem, illetve arról sem tudott semmit, hogy ki, mi is ő valójában, míg el nem éri azt a bizonyos kort.

Először kicsit hirtelen történtek a dolgok, ami miatt nehezen volt követhető számomra. A sok hirtelen egymás után felmerülő neveket is bele telt egy időbe, amíg meg tudtam jegyezni. Minden részben újabb információkat tudhatunk meg, mégis rengeteg kérdés marad. Ezeket az új történéseket nehéz megemészteni, hiszen egyik támadás után érkezik egy újabb.

Jessmine karakterét nagyon megkedveltem, hiszen ő egy erős nő, ki ne kedvelné?! Ezek mellett tetszett karakterében, hogy sokszor humorral próbálta oldani a dolgokat. Viszont nem értettem, hogy ő úgy nőtt fel, hogy úgymond kiképezték harcból, védekezésből, de még sem tudott arról semmit, hogy valójában ő mi. Egy ilyen gyerekkor kihat a jövőre. Persze fantasyról beszélünk, így sok valóságot nem is kell benne keresni. Csak nekem így kusza volt a történet, hogy szó nélkül tűrte és nem kérdezett...

A céhben lakók mind érdekes karakterek. Viszont sok a feszültség közöttük. Sokszor volt olyan érzésem, hogy Edward túlságosan is vonzódik Jesshez, azon kívül, hogy gyerekkorukban fontos szerepet töltött be számára. De amikor Demien közeledne Jesshez, Edward dühbe gurul és elszabadul az ereje. Damien érzései már nem csak a bosszúról szólnak vajon? Vajon Jess megtarthatja az erejét vagy elveszíti? Beteljesedik a jóslat vagy elbukik?

Összességében egy egész jó fantasy könyvnek mondanám. Szinte már láttam magam előtt a történéseket és tényleg magához láncolt a könyv. Ugyanis 2 nap alatt sikerült elolvasnom.

Az olvasás élvezetét talán csak annyi rontotta el, hogy nagyon sok helyen már az elejétől kezdve fellelhető helyesírási hiba! Persze elvétve egy-kettő nem vészes, de ha szinte minden ötödik oldalon beleütközik az olvasó, kissé negatív képet ad... Ez szerintem eléggé rontja a történet olvashatóságát is. Engem legalábbis sokszor kizökkentett az olvasásból és már majdnem úgy voltam, hogy akkor ezt most leteszem...

Viszont ettől eltekintve már nagyon várom a könyv folytatását, hogy beteljesedik-e a Jóslat. Na meg persze mindenkinek van egy történetben olyan szereplői, akiknek titokban drukkol. Ez a szereplő nálam Damien és Jess...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el