Elena Ferrante - Amikor elhagytak

Elena Ferrante számomra egy ismeretlen szerző volt addig, amíg nem találkoztam Szabados Ágival egy könyvklubbos eseménynek köszönhetően. Ági 5 könyv ajánlóval érkezett, melyből az egyik Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye volt. Mivel nagyon megtetszett az ajánlója, véleménye erről a könyvről, így másnap meg is vettem.

A szerző egy olyan hétköznapi témát dolgoz fel, melyet már sokan átélhettek illetve bármikor átélhetünk. Olgát sok év házasság után a férje csak úgy egyik napról a másikra elhagyja. Ott hagyva a két gyerekkel és a kutyával. A szerző Olga lelkiállapotát tárja elénk, hogy hogyan roppan össze, hogyan veszíti el a kontrollt napról napra. S mindezt a maga hétköznapiságával, mindent szókimondóan, nem finomkodva mesél el.

A könyv felénél úgy voltam, hogy nem olvasom tovább, nem értettem miért tartják ezt a könyvet annyira jónak. Ugyanis a mű feléhez érve már nagyon haragudtam Olgára, a szemembe ő nem volt anya. Főleg, amikor lebetegedett kisfia és sokszor mintha elfeledkezett volna róla. Pedig ilyenkor egy anya a kisgyereke körül van szinte állandóan... Persze Márióra is haragudtam, mert képes volt csak úgy elhagyni a családját, gyerekeit minden magyarázat nélkül egy fiatalabb lány miatt...

Először azon lepődtem meg, hogy 2 hétig tudott úgy lenni, hogy nem kérte számon a férjét, mégis miért hagyja el csak úgy egyik napról a másikra. Majd hirtelen teljes fordulatot vesz és kitel magából, szánalmasan kezd el viselkedni. Minden barátot elüldöz magától pont, amikor nagy szüksége lenne egy nőnek a barátaira, legalábbis szerintem.

Egészen a mű feléig kisebb utálatot éreztem Olga iránt, hogy hogyan tud egy családos anya ennyire lecsúszni, elhagyni magát, nem törődni szinte semmivel. Kicsit túlzásnak éreztem azt a jelenetet, amikor hirtelen minden egy nap megy tönkre körülötte. Egy nap alatt történik minden rossz: lebetegszik kisfia, haldoklik a kutya, beragadnak a lakásba...?! Nekem ez így egyszerre kicsit sok volt. Viszont ez az a rész is, amikor megváltozott a véleményem Olgáról. Itt már saját maga is rádöbbent arra, hogy mennyire elvesztette a kontrollt, mennyire kifordult magából. Beismerni, hogy össze kell szednie magát.

Majd miután sikerül "túl élnie" azt a rettenetes napot, kezd jó úton haladni és úgymond "kigyógyul" ebből az időszakból. Innentől a szememben már egy erősebb női kép alakult ki róla. Hogy végre elengedi és nem emészti magát, hogy elhagyta a férje. Megküzd a gyerekei nehéz időszakával; beleegyezik abba, hogy Máriónál is legyenek a gyerekek; a barátaival újra felveszi a kapcsolatot; elkezd dolgozni és, hogy teljesen normálisan kezeli a találkozást volt férjével és Carlaval.

A vége számomra kisebb megnyugvás volt, amikor végre minden a normális kerékvágásba helyeződött és, hogy saját magának is beismerte Carrano iránti vonzalmát.

- Mi történt veled akkor éjjel?
- Túlreagáltam a dolgokat és a felszín meghasadt.
- És azután?
- Lezuhantam.
- És hová?
- Sehová. Nem volt sem mélység, sem szakadék. Semmi sem volt.

Egy nagyon erős regény, mely egy teljesen jó példa arra, hogy egy nőnek mennyi mindent kell elviselnie, mennyi mindent kell csinálnia. Mennyi feladata van, amit nap, mint nap meg kell, hogy tudjon csinálni, és még akkor is erősnek mutassa magát gyerekei előtt, amikor amúgy semmi sincs rendben. Ez tisztelendő az anyákban.