Februári szerzemények
Mindenkinek van egy
olyan boltja, webáruháza ahova, ha betér, nagyon sokáig el tud időzni. Legyen
az kozmetikum, ruhabolt vagy akár cipős bolt, ahonnan nagy valószínűséggel, nem
jön ki üres kézzel.
Így vagyok én is a könyvesboltokkal, aminek köszönhetően februárban 5 könyvvel gyarapodott a könyvespolcom. Témákban nem, de borítóban elég változatosra sikeredett összeválogatnom őket. Cselekményt tekintve leginkább romantikus szerzeményeket vásároltam édesanyám és húgom kérésére. De így a könyves kívánság listámról sikerült néhányat kipipálni.

Mindegyik könyvben valami más fogott meg. Jennfer Niven - Veled minden hely ragyogó című regényében például a nagyon színes, kreatív borító volt az első, ami megfogott. Aztán ahogy olvasgattam a könyvről egyre jobban megtetszett a története.

Ismertető: Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a ,,természet csodáit", de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak... Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.
Majd végül a könyvről alkotott vélemények győztek meg, hogy ennek bele kell kerülnie a kosaramba, és így is lett. Ha már ilyen jó vélemények születtek róla, nem lehet rossz.
Szeretem az olyan könyveket, amelyekből filmet is készítettek. Hiszen amelyik könyv megszerettette velem az olvasást, szintén olyan volt, amiből film is készült. Az újdonságok közt így szerepel egy ilyen is, melyet szerintem többségünk legalább egyszer már látott. Ki ne ismerné Rosie és Alex történetét?
Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér. Ezt leginkább nővérem miatt vettem meg. De ennél is nagyon vonzó volt a borító. Miután a kezembe vettem egyáltalán nem bántam meg. A könyv hátsó borítóján nem a megszokott cselekmény ismertetővel találkozunk, hanem egy nagyon ötletes oldallal melyen ez áll:

"Ha valaki tudja milyen magányosnak lenni, én tudom, és volt idő, amikor azt gondoltam, bármire képes lennék, hogy rátaláljak a szerelemre..."
Ismertető: Rosie
és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget
kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések
alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják
eltölteni: egymással levelezve... A sors újra és újra elválasztja őket
egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A
gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak,
gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, ami összeköti őket, életük
minden öröme és bánata közepette is megmarad. Több van-e köztük puszta
barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az
igaz szerelemért?
Mondanom sem kell, egyből beleszerettem.
Hogy megmaradjunk a romantikus vonalon a következő egy olyan szerzőtől van, akitől már 3 könyvét is elolvastam, melyet minden romantikus történet rajongónak ajánlok. az írónő ebben a témában nagyon sikeres. Könyveit leginkább a romantika, bonyodalmak és elsöprő szerelem jellemzi, némi tüzes szenvedéllyel fűszerezve.
Ajánló:
- Colleen Hoover: Egy nap talán
- Colleen Hoover: Csúf szerelem
- Colleen Hoover: Túl késő
Mostani szerzeményem: Colleen Hoover - Velünk véget ér.

Ezt a könyvet már
nagyon régóta szerettem volna megvásárolni, de sajnos eddig nem volt elérhető a
webáruházban. Most pedig már kezeim között tarthatom.
Ismertető: Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje - bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is - az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Eddigi regényeiben nem csalódtam, mind olvastatta magát, egyszerűen nehéz volt letenni. Sikerült mindig a könyvhöz láncolnia és megszerettetni velem Sloan erőszakkal teli sorsát; Tate és Miles tagadhatatlan vonzalmát; Sydney és Ridge mindent elsöprő szerelmét. Remélem Lilyvel is így lesz.
A negyedik könyv Adele Park - Az idegen a házamban című pszicho-thrillere, melyre a libri könyvesboltban az akciós kínálatok közt bukkantam. Leginkább a cselekményleírása miatt került hozzám. A rövid, de figyelemfelkeltő kérdő mondatok, amelyek már akkor kíváncsivá tettek, mi is lehet a történet.

"Mit tennél, ha a gyermeked NEM volna a TIED? Amikor
meg van mindened, amiről álmodtál, a minden a veszítenivalód. Egy kopogtatás az
ajtón véget vet eddigi életüknek."
Mind emellett első ránézésre a borítója alapján nem gondoltam volna, hogy thriller a kategóriája. Ugyanis egy sejtelmes, elegáns borítóval találja szemben magát az ember.
Végül szerettem volna ismét egy jó krimit venni a kezem közé, így a moly-on kutatva rátaláltam M. J. Arlidge - Ecc, pecc című 7 részes sorozat első részére.

"Ez él, az
meghal. Más választás nincs. A lány félholtan jött ki az erdőből.
A története
hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes
iszonyú szava.
Pár nap múlva
előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült - lassan összeáll a séma. Az
áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket:
ölsz vagy megölnek.
Az életedet
vagy az eszedet veszítenéd el inkább?
Helen Grace
felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra.
A láthatatlan
szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél - a
gyilkos eleven névjegyeinél - lehet.
És hiába jár
sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg...
Ölsz, vagy megölnek."
Hamar belekerült a kosaramba, mivel az oldalon, amiket olvastam vélemények valahogy így hangzottak: "Ejha...na végre...ezt már szeretem." , "Tyű! Ez a könyv kellően izgalmas és beteg..." Szinte mindegyik értékelésben fellelhetőek voltak ezek a megszólalások. Így nem volt nehéz a döntés.
Már a könyv fedőlapja is elég véres, kíváncsi vagyok mennyire lesz tényleg erős idegzetűeknek szánt.
Hamarosan erről is megoszthatom az élményeim, ugyanis ez van terítéken.